Kutatások

2012. February 15., Wednesday

A dohányzással kapcsolatos, 2012. január elsejétől életbe lépett szigorítások nagy vihart kavartak az év elején. Egy pár héttel később végzett felmérés alapján viszont úgy tűnik, hogy hamar lecsillapodtak a kedélyek, és a többség pozitívan vélekedik a változásokról: a 18-64 éveseknek csak 20 százaléka érzi úgy, hogy a törvénynek több hátránya van, mint előnye – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös kutatásából.

2012. January 30., Monday

A gazdasági válság legkevésbé az egészségügyi kiadásokat mérsékli – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.

2012. January 30., Monday

Minden harmadik magyar törekszik arra, hogy fogyjon, és túlnyomó részük étrendjén változtat célja érdekében. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése.

2012. January 27., Friday

A magyar internetezők 32 százalékának van valamilyen kütyüje, 29 százalék rendelkezik okostelefonnal, 5 százalék netbookkal, 2 százalék tablettel és szintén közel 2 százalék ebook olvasóval – derül ki az NRC legújabb kutatássorozatának második hullámából.

2012. January 25., Wednesday

A rendszeresen e-mailező 18-24 évesek egyharmada használja levelezésre a mobiltelefonját – többek között ez derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail User Reportjából. A szoftveres levelezőprogramokkal szemben tovább nőtt a webmail szolgáltatások előnye, míg az ingyenes szolgáltatók között a Gmail megközelítette a Freemailt.

2012. January 24., Tuesday

A lakossági fixtelefon-piacon a stagnáló penetrációt és a piacméret lassú csökkenését a kábel és ip alapú technológiákra való migráció, valamint a szolgáltatók csomagolási stratégiái ellensúlyozzák - állapítja meg a BellResearch szakértő elemzése a Magyar Infokommunikációs Jelentés legfrissebb kiadásában.

2012. January 17., Tuesday

Az emberek nagy többsége tart az influenza anyagi következményeitől, ennek ellenére nagyon kevesen oltatják be magukat. A KutatóCentrum online villámkutatása rámutatott, hogy a megkérdezettek több mint fele 10.000 forintot meghaladó összegre becsüli egy esetleges influenza okozta megbetegedés költségeit. A fertőzés elkerülésének legbiztosabb módja a védőoltás, melynek csupán 1.500-3.000 forint között mozog az ára. A felnőttek jelentős része mégsem kéri a vakcinát.

2012. January 16., Monday

A jelenlegi gazdasági helyzet a pénzügyi piac minden szereplőjét rákényszeríti a költségek lefaragására.A fő kérdés az, hogy mivel tudnak a bankok még több ügyfelet rávenni arra, hogy pénzügyeik intézéséhez elsősorban a pénzintézetek számára is költséghatékonyabb online felületeket válasszák. Az NRC legfrissebb kutatása e témát vizsgálta meg közelebbről.

2012. January 13., Friday

Az újságírók 93 százaléka szokott plusz információt gyűjteni a sajtóközleményekhez. A legfontosabb információforrás a céges honlap, emellett sokan keresik fel a vállalatot, fordulnak a cégtől független forrásokhoz vagy kérdezik meg a pr ügynökséget – derült ki a SAKKOM Interaktív és a KutatóCentrum közös felméréséből. A cikk leközlésekor a sajtó munkatársai többnyire felhasználják a kapcsolódó illusztrációkat, és szívesen fogadnák az infografikákat is.

2012. January 13., Friday

Generációs hidak és szakadékok címmel elkészült az UPC és az Ithaka Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ online kutatása az 50 évesnél idősebb netezők újmédia- és internet-használati szokásairól. Az online megkérdezéssel készült felmérés az internetet rendszeresen használó, a hálón otthonosan mozgó lakosságot reprezentálja. 

2012. January 10., Tuesday

Az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása  értékben 4 százalékkal emelkedett 2010. december-2011. november során, az előző hasonló időszakhoz képest, a Nielsen piackutató vállalat által mért 90 termékcsoportból. Éves forgalmuk így meghaladta az 1 340 milliárd forintot.

2011. December 22., Thursday

A céges és intézményi beszéd célú előfizetések száma az elmúlt egy évben emelkedett, a kiadások szempontjából a 2008-as év volt a mobiltelefónia piacán a csúcspont. A BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentésben elemezte az üzleti mobilpiac helyzetét és trendjeit.

2011. December 21., Wednesday

A keresőóriás 4 hónappal ezelőtt indította közösségi média szolgáltatását, a Google+-t. Az NRC 1000 fős kutatása arra a kérdésre kereste a választ, hogy a szolgáltatás a Google Buzz és a Google Wave sikertelenségi szériáját folytatja-e, vagy idővel versenyképes ellenfélé növi-e ki magát a közösségi médiában.

2011. December 19., Monday

A legtöbben, a lakosság 40%-a vitaminokkal készül a megfázásos időszakra - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.

2011. December 19., Monday

A legtöbben úgy gondolják, hogy a családdal való együttlét a karácsony lényege, csupán a lakosság egytizede szerint szól a túlzott pénzköltésről – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből. Az idősebbek inkább a szeretteikkel való törődésre, a fiatalok pedig pihenésre fordítják az időt.

2011. December 13., Tuesday

Karácsonyi ajándékvásárlásra a magyarok mindössze 4 százaléka venne fel hitelt, s közel ugyanennyien tartják elfogadhatónak az ilyen célú hiteligénylést - állapítja meg a Cofidis és az NRC friss, reprezentatív kutatása, amely szerint kevesen időzítenek nagyobb összegű beruházást karácsonyra. A magyarok a kutatás szerint átlagosan 29 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékra.

2011. December 8., Thursday

A hazai vállalatoknál is egyre több az okostelefon, miközben az okos funkciók üzleti célú használata viszonylag ritkának számít; gyakoriak a presztízs alapú, illetve a vezetők motiválását célzó beszerzések – mutat rá a BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentés friss elemzésében.

2011. December 1., Thursday

Újság, rádió, tévé a bizalmi sorrend a hagyományos média hirdetéseinél, olvashatjuk a Nielsen kutatásában.

2011. November 29., Tuesday

Még mindig sokan használnak asztali számítógépeket, de a jövőben előtérbe kerülnek a mobilabb eszközök. A táblagépek azonban egyelőre keveseket hoznak lázba – többek között ezek derültek ki a KutatóCentrum Tablet Reportjából.

2011. November 29., Tuesday

A vezetékes hangpiac mérete a korábbi évek folyamataiba illeszkedve tovább csökkent; az előfizetések száma is apad ugyan, de nem ez a zsugorodás elsődleges oka - derül ki a BellResearch Magyar Infokommunikációs Jelentésének legfrissebb elemzéséből.

HÍREK
PMSZ tagjaink hírei
2011. December 8., Thursday

Számos előnyének ellenére, az online kutatási módszereknek is vannak buktatói, amiket ismernünk kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a munkánkból. A leggyakoribb „váratlan” meglepetés például, hogy az online kérdőívek mennyire különbözőek lehetnek a régóta használt személyes vagy telefonos társaiktól. Pedig a határidők és a kapacitás megtervezésénél is számolni kell a kérdőív online adaptációjának elkészítésével. Ez a folyamat egy hosszabb kérdőív esetén akár több napot is igénybe vehet, derül ki Barcza Enikő a KutatóCentrum cégvezetőjének publikációjából.

2011. October 19., Wednesday

A kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a hazai piackutatási iparág teljesítménye harmadik éve stagnál, és a várakozások szerint az idei év sem hoz látványos elmozdulást. Az NRC ügyfélkapcsolati igazgatója szerint az online kutatás lehet az a szegmens, ahol növekedés várható. Rabcsánszki Laurával, a cég ügyfélkapcsolati igazgatójával arról készült interjú, hogy milyen innovációkra van szükség az ügyfelek költséghatékonyabb kiszolgálásához.

2011. January 26., Wednesday

A BellResearch pénzügyi kutatássorozatának friss felmérése a hazai mikro-, kis- és középvállalatokról: bankkapcsolatok, termékek, szolgáltatások, hitelek, elvárások és elégedettség a válság tükrében.

2011. January 15., Saturday

Az elmúlt évek technológiai fejlődése az online marketingkutatások lehetőségeit is kibővítette, melyek jobb kihasználása érdekében az NRC frissítette szervezeti struktúráját, és fejlesztési igazgatói pozíciót hozott létre.

2011. January 13., Thursday

A BellResearch kutató- és tanácsadócéget választotta magyarországi partneréül az IRIS Network független ügynökségeket tömörítő nemzetközi hálózata.

2010. September 14., Tuesday

A BellResearch a hazai gépjármű-üzembentartók biztosítási és biztosító-választási preferenciáiról készített megvásárolható elemzést.