PMSZ-évzáró: nagyok a hullámok, de tarjuk az irányt
December 15-én tartotta évzáró közgyűlését a PMSZ. „Nagyok a hullámok, de tartjuk az irányt” - fogalmazott bevezetőjében Jakab Áron, a szervezet elnöke. „A válság által érintett piac velejárója az egyre élesedő verseny, de ezzel együtt felértékelődik a közös szakmai célok mentén szerveződő érdekképviselet és együttműködés is.”
A Szövetség 2011-ben is sikeresen képviselte a kutatói szakma és tagcégei érdekeit, emelte az ágazat reputációját, erősítette kapcsolatait és lobbitevékenységét. Ennek köszönhető, hogy a PMSZ eredményesen védte meg a hazai telefonos kutatást az új Elektronikus Hírközlési Törvény tervezett szigorításaitól, amelyek ellehetetlenítették volna ezt az adatfelvételi formát. A szervezet fejlesztette belső és külső kommunikációját is: elindította a PMSZ Szakmai Klubot a tagvállalatok közös eszmecseréjére és együttműködésére, valamint erősítette az online platformokat a kutatói szakma szélesebb közönségének megszólítására.
A Szövetség szakmai partnerként segítette a Piackutatás Napja konferencia megrendezését, valamint társszervezeti eseményeket támogatott. Erősítette jelenlétét az oktatásban is: egyetemi gyakornoki és karrierprogramban való közreműködéssel, valamint az immár harmadik évében járó Országos Piackutatási Diákverseny támogatásával igyekezett egyre több leendő szakember számára vonzóvá tenni az iparágat. A PMSZ az ESOMAR hazai partnereként működik közre a nemzetközi kutatói szervezet munkájában, amiről Mészáros József, az elnökség tagja, nemzeti ESOMAR-képviselő számolt be a közgyűlésnek.
A PMSZ szervezetéhez ez évben új belépőként csatlakozott a Kutatópont, illetve társult tagként a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete.
A Szövetség jövő évi tervei között szerepel szakmai események és képzések szervezése, melyek sorát február 1-jén az Adatkezelés a kutatásban 2.0 workshop nyitja – ismertette Barcza Enikő elnökségi tag. A kutatói szakma és iparág több ponton is kapcsolódik más marketinges területekhez – mutatott rá Jakab Áron elnök –, ezért a PMSZ fontosnak tartja a társszervezetekkel való aktív együttműködés további bővítését és elmélyítését, valamint a közös érdekek mentén az együttes fellépést.




Comments
and even the player's number,
and even the player's number, only the authentic the Canada Goose have the official NFL logo sewn into it,First, while both Canada Geese may have the team's name, the player's number,.